Leszögezte a szakpszichológus: így árt a Pride a gyermekeknek

A szakpszichológus szerint a Pride éppen azon a ponton hat a gyermekekre, ahol a leginkább sérülékenyek.

A szakpszichológus szerint a Pride éppen azon a ponton hat a gyermekekre, ahol a leginkább sérülékenyek.
Hogyan nevelhetünk boldog gyereket a digitális világban? Kerekasztal-beszélgetés a SopronFesten Hal Melindával és Máthé Zsuzsával, Lentulai Krisztián moderálásával.
Rendhagyó Mandiner-podcasttel készülünk a SopronFestre.
Április 8-án véget ért a digitális böjt, melyre négy iskola több mint 120 tanulója vállalkozott. A szervezőket a több mint 30 napos kihívás tapasztalatairól és a program tervezett utóéletéről kérdeztük.
A klinikai szakpszichológus elmondta, hogy a nemi identitás egy kétharmad részben környezeti hatások által befolyásolt tényező.
Zavarodottságot, kötődési problémákat és sok más bajt okozhat a Pride a gyerekeknél Hal Melinda klinikai szakpszichológus szerint. Interjúnk.
Más különbség is van a kettő között az előbbi javára és az utóbbi kárára. Reakció Hodász András Pride-posztjára.
Hal Melinda leszögezte, „ideje életre hívni egy új, nemzeti mentális egészség stratégiát, amivel reagálni tudunk a kor kihívásaira”.
A Mandiner Hal Melinda klinikai szakpszichológust kérdezte Puzsér Róbert pedofíliával kapcsolatos bizarr mondatairól, aki nem rejtette véka alá véleményét.
Hal Melinda klinikai szakpszichológus, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója hangsúlyozta, egyértelmű összefüggések láthatók a népesedés és a lelki tényezők, valamint a mentális egészség és foglalkoztatási mutatók között.
„A gyermekotthonok lakói többszörösen traumatizált fiatalok. Sem Magyar Péter reflektorfényére, sem provokációra nincs szükségük” – mondta az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója a Mandinernek.
Ha új esztendő, akkor fogadalmak, amelyeket a legtöbbször hamar megszeg az ember. A pszichológus szerint van megoldás!
„A megtépázott önértékelés, sérülés helyreállítására szolgál az önigazolás keresése éppen széthulló kapcsolatoknál. Akiknél van tartás, önkontroll, ők általában képesek nem kihangosítani gondolataikat” – mondja a Mandinernek egy klinikai szakpszichológus.
Magyar Péter feltűnése előtt még nem látott arra példát, hogy bárki politikai tőkét kovácsoljon magánéleti válságából.
Mekkora probléma a pornófüggőség? Helyreállítható még a rend a férfi és a női szerepek között? Ezekről is kérdeztük Hal Melinda klinikai szakpszichológust.
A szakember szerint tipikus bántalmazó kapcsolat képe rajzolódott ki a beszélgetés során.
Hal Melinda klinikai szakpszichológust kérdezték a HírTV-ben.
A szakember szerint az ilyen esetek csak egyre gyakoribbak lesznek, ha nem kezdünk el sürgősen foglalkozni a mentális egészség kérdésével.
„A bántalmazás ellen zéró toleranciát kell hirdetnünk!” – véli a szakember, aki szerint a lelki terror visszaszorítása ugyanolyan súllyal kell, hogy szerepeljen a nemzetstratégiai célok között, mint a fizikai abúzus elleni fellépés.
Hal Melinda tipikusnak nevezte azt is, hogy az agresszor részéről már előre kész vannak a magyarázatok.